Csillagközi aszteroida alakját segített megfejteni a Gömböc

2017. november 20-án a Nature folyóirat címlapján szerepelt az emberiség által elsőként megfigyelt, a Naprendszeren kívülről érkezett test, az ‘Oumuamua névre keresztelt csillagközi aszteroida.  A ‘Oumuamua egyik legfeltűnőbb vonása a rendkívül elnyúlt, szivarra emlékeztető alakja. A fotometriai mérések tanúsága szerint a mintegy 400 m hosszúságú test másik két átmérője nem lehet több 40 méternél. Mivel eddig sem a csillagközi…

A Gömböc az Amerikai Matematikai Társulat poszterén

A világ legnagyobb matematikai szakmai szervezete, az Amerikai Matematikai Társulat 10 éve indította útjára a „Mathematical Moments” című sorozatát, melynek keretében havonta egy-egy, a szélesebb közönség számára is érdekes matematikai témát poszter és ehhez kapcsolódó hanganyag (podcast) formájában dolgoznak fel. Az interneten elérhető kép- és hanganyag mellett a Társulat a fizikailag kinyomtatott posztereket számos amerikai oktatási intézménybe…

Gömböc kiadvány

A Typotex kiadó gondozásában jelent meg az a 64 oldalas, színes kiadvány, amely népszerű formában összefoglalja a Gömböccel kapcsolatos legfontosabb ismereteket és képes-szöveges összeállítást közöl a leghíresebb, világszerte kiállított egyedi Gömböcökről. A kiadvány itt tekinhető meg online, lapozható pdf formátumban:

A Gömböc Tokióban

A tokiói magyar nagykövetség úgy döntött, hogy a magyar innovációt bemutató „Smart Hungary” állandó kiállítást hoz létre. A kiállítást Dr. Palanovics Norbert nagykövet nyitotta meg 2017. május 9-én egy üzleti és innovációs szeminárium bevezető eseményeként. A Gömböc olyan ikonikus magyar találmányok mellett kapott helyet, mint például a dinamó, a Rubik-kocka vagy a golyóstoll. A kiállításról készült kiadványt itt tekinheti meg:

Gömböc-ihlette képek Berlinben, Londonban, Hong Kongban és Pekingben

A Berlin központjában található House of Egorn galéria „South of Meaning” című  kiállításán a bemutatkozó két fiatal művész egyike Vivien Zhang, akinek több alkotásán is visszaköszön a Gömböc forma. A Sleek magazinban a berlini kiállítás kapcsán vele és Travis Jeppesennel, a másik kiállító művésszel Hans Ulrich Obrist által készített interjúban beszél arról, mit jelent számára ez a geometriai forma. Korábban ezek a képek már…

Gömböc ihlette a repülő szuper-robotot

A világ egyik vezető robot-kutató központjában, a Pennsylvania Egyetem GRASP laboratóriumában fejlesztették azt a kisméretű repülő robotot melynek külső, kompozitból készült merev vázát  a Gömböc forma ihlette. Bár a Gömböc forma rendkívül érzékeny, és homogén test esetén már századmilliméteres eltérés is tönkreteheti a mechanikai működést, maga a forma rendkívül jó kiindulás bármely olyan berendezés számára, melynek célja, hogy spontán módon talpra tudjon…

Marsi kavicsok eredetét segített megfejteni a Gömböc

A Nature Communications tudományos folyóiratban megjelent tanulmány a NASA Curiosity robotja által a Mars felszínén található, lekerekedett kavicsokról készült képek alapján azt a következtetést vonja le, hogy a bolygó felszínén mintegy 3 milliárd évvel ezelőtt kiterjedt folyórendszer működhetett. A kutatók az ősi marsi folyók hosszát mintegy 50 km-re becsülik egy matematikai modellre támaszkodva. Az egyenletek verifikálása, illetve az egyenletek felhasználására vonatkozó alapötlet közvetlenül…

Gömböc-simogató nyílt a Nagycsarnokban

A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága úgy döntött, hogy a Fővám téri Központi Vásárcsarnok alagsorában megnyílt Hungarikum utca egyik meghatározó látványossága az északi végén elhelyezkedő Gömböc-simogató legyen. A különlegesen megvilágított, egyedi üvegszerkezetekből kialakított térben a sanghaji Expo magyar pavilonjában kiállítottakhoz hasonló méretű, különleges, üvegtiszta plexiből gyártott Gömböcöket vehet kézbe a nagyközönség.  A Pannonterv Kft által koordinált beruházás arculatát a Coandco Communications tervezte. A Hungarikum utca a…

A Gömböc a Bocuse d’Or szakácsversenyen

2015-ben a világ legrangosabb szakácsversenyének számító Bocuse d’Or kétévente, Lyonban megrendezett világdöntőjébe került magyar csapat a Gömböcöt választotta fő motívumának. A Gömböc leglátványosabb módon az APLI design által tervezett, a döntő helyszínén hatalmas sikert arató hústálon jelent meg, ahol a Molnár Gábor séf által gyöngytyúkból készített ételkülönlegességek között egy speciálisan megvilágított, valódi, szabadon mozgó 90 mm-es polírozott plexi Gömböc  vonta magára az esztétikai megjelenést…

A Gömböc lett a „Hónap objektuma” Franciaországban

A Gömböc választotta  áprilisi száma témájául a  „Images des Maths” magazin, melyet a francia központi tudományos alap, a CNRS matematikai szekciója működtet. A cikk szerzője  Serge Cantat matematikus. A „Hónap Objektuma” kategóriában a Gömböc olyan érdekességek társaságába került, mint Alexander Calder mobil szobrai, a Pascal-háromszög, a Weaire-struktúrák , a Reuleaux-háromszög vagy éppen a Mandelbrot-halmaz. Az eredeti cikk itt olvasható: